Feldúlták az irodáinkat

A nevem Anja. Nürnbergben születtem, tehát frank vagyok. 1990-ben találtam rá a Szcientológiára, négy évvel később megházasodtam, majd felneveltem három gyereket.

Egy családi vállalkozás keretében szemináriumokat és szakmai képzéseket tartottunk, és először 1991-ben tapasztaltam komoly diszkriminációt, amikor egy nagy cikk jelent meg a Stern magazinban. Ezután sok ügyfelet elvesztettünk, mert egyszerűen el akartak határolódni, mert nem akartak kapcsolatot a szcientológusokkal. Vagy emlékszem, szemináriumokat tartottunk, szállodákban foglaltunk helyszínt, és egyszer például este 8-ra volt meghirdetve egy rendezvényünk. És úgy másfél órával előtte felhívott minket a szálloda, és azt mondta: „Most tudtuk meg, hogy maguk szcientológusok. Mi nem adunk ki szobákat szcientológusoknak.” Tehát tényleg az volt a cél, hogy megnehezítsék az életünket, és ellehetetlenítsenek minket.

És volt egy egész hónapon át tartó kampány az Ifjú Unió [politikai ifjúsági szervezet] részéről. A cégünk egy kisvárosban működött, és a környező falvakban esténként a sportcsarnokokban vagy az iskolákban fórumokat tartottak ellenünk, a Szcientológia és a cégünk ellen. Általában 500–800 ember vett részt ezeken. Megkérdeztük, hogy csatlakozhatunk-e a fórumhoz. Azt mondták, nem. Ez egy teljes hónapon át tartó kampány volt ellenünk, hogy elvegyék az ügyfeleinket, illetve hogy egyszerűen bezárassák a cégünket.

És ami mindezt még tetézte: újév napján bementünk az irodánkba, ami egy ipari területen volt, és az egész irodaházat feltörték, és teljesen feldúlták – teljesen szándékosan. Még a kulcsra nem zárt ajtókat is berúgták. Az összes üveget betörték. Papírok hevertek mindenütt, teljes káosz volt, mindent szétromboltak. De semmit sem vittek el. Majd megérkezett a rendőrség, és azt mondták: „Ha nem vittek el semmit, bizonyára hoztak valamit.” És valóban így volt, elhelyeztek ott egy rádiót. Természetesen lehallgatókészülék volt a rádióban. Nos, így elmesélve, tényleg úgy hangzik, mint egy bűnügyi regény. De valójában egy kampány volt arra, hogy megnehezítsék az életünket. Például eladtunk egy házat, ahol korábban magánemberként laktunk. És két évvel később a vevő felhívott minket, és azt mondta a férjemnek: „Tudta, hogy az egész ház tele volt lehallgatókészülékekkel?” Mert felújították a falakat, és megtalálták a lehallgatókészülékeket. Vagyis egyszerűen lehallgattak minket. Ezt nagyon-nagyon megdöbbentőnek tartom, sőt szomorúnak is, hogy Németországban, éppen Németországban, a maga egész történelmével, ismét megtörténhet ilyesmi. Hogy az alkotmányt egyszerűen lábbal tiporhatják, és embereket pusztán azért diszkriminálnak, mert más a hitük.