Azt éreztették velem, hogy nem vagyok normális gyerek

Rubennek hívnak, Starnbergben születtem, és még kisbaba voltam, amikor a szüleimmel Stuttgartba költöztem, és ott nőttem fel.

Óvodásként egy stuttgarti magániskolába jártam, majd ott folytattam az általános iskolát egészen a harmadik osztályig. Aztán eljött a pillanat... egy nap az iskolában voltam, és az osztálytársaim azt mondták, hogy el kell hagynom az iskolát. Hazamentem a szüleimhez, és megkérdeztem, hogy mit jelent ez. És ők elmagyarázták, mi történt.

Minden szülőnek kiosztottak egy úgynevezett szektaszűrőt. Az iskolában minden szülőnek alá kellett írnia, hogy se nem szcientológus, se nem rokonszenvezik a Szcientológiával. És ha ezt nem tudta aláírni, a gyerekének el kellett hagynia az iskolát. Ennek semmi értelme nem volt számomra. Először azt hiszem, órákig sírtam, mert annyira igazságtalannak éreztem. És végül semmit sem tehettem ellene. Az év végén ott kellett hagynom az iskolát.

Utána állami iskolába mentem, mert el akartuk kerülni a további problémákat. És tulajdonképpen nagyon kedvesen fogadtak. Majd néhány héttel később külön szülői értekezletet hívtak össze. Sok ellenségesség volt, sok félelem a szülőkben, és sokuk attól tartott, hogy a gyerekeik kapcsolatba kerülhetnek velem, és... gondolj bele, én még csak gyerek voltam, de a környezet azt éreztette velem, hogy nem vagyok normális gyerek. Meg kell mondjam, elég kemény volt.

Később, amikor gimnáziumba jártam, volt etikaóránk. És egy nap a tanár a Szcientológiáról beszélt. Arról kezdett beszélni, hogy mi is a Szcientológia. És az volt a furcsa, hogy számomra ennek semmi köze nem volt ahhoz, amit én a Szcientológiáról tudok, vagy ahhoz, ahogyan én megéltem. És közben persze csak ültem ott, és megint összeszorult a gyomrom, mert úgy éreztem, mindjárt rosszul leszek. Ez egyszerűen hihetetlenül igazságtalan. Óriási hatással volt az életemre, a gyerekkoromra, és sok-sok más ember életére is. És nem gondolom, hogy a világon bárkinek félelemben kellene élnie a vallási hovatartozása miatt.